szelíden elrugdosott cipõk,
dobozok együtt a sarokban
kuporognak, egy-egy szeplõ
csodálkozó méla falakban
leboruló hószínû karok
melengetik fakuló szívet,
egyenruhába bújt karácsony
mosolya megtöri az ívet
mely rágördül nehezülõ
koromra s unottan tapossa.
köszönöm, hogy kicsit ragyogtál,
hogy szeretõ-szeretett
monoton bút-bánatot
feledten egymásra nevetett,
hogy szürkülõ fényeddel
hoztál még csendes békességet,
egyre kövesedõ szívünkre
aggattad szerény ékességed.
aztán tétován araszolva
lassacskán elmúltál,
vasöklû lelkek kovácsoló
zajától félénken elkoptál
halovány leheleteddel
arcunkra fagyva itt hagytál,
bágyadtan kong a halkuló csend:
néha bárcsak maradnál.
szoszircsi - January 06 2009 00:08:20
[b]...nagyon sodró, méla, bús, lágy dallam...érzékenységével szivet nemesítõ, finom hullám...hagytam,hogy elsodorjon...
Nagyon-nagyon szép...mélyet lélegeztem az utolsó szó után....
Köszönöm Neked![/b]
szí.
loretta - January 06 2009 09:48:01
Jó lenne, ha egész évben érezhetnénk, amit a karácsony ad, vagy adhat. Szépen fogalmaztál. Meghatódtam, a szavak is nehezen íródnak. Gratulálok. Értékellek is.
Torma Zsuzsanna - January 06 2009 10:42:35
Csodálatosan szép a versed, kedves Artemiszia.
Jó a vers rímelése és formába öntése is sikerült!
