Gyakran visszatérõ rémálmom,
hogy egyszer leég a lakásom.
És egy csendes vasárnapon
csaknem megvalósult az álom.
Hideg szél borzolta a fákat,
kora este volt, aranyvasárnap.
Apró pelyhek puhán hulltak,
fehér inge lett a Holdnak.
Fehér inge, fehér szakálla;
belesápadt, amint látta:
fekete füst tört az égre,
mintha emeleti lakás égne.
Pusztító tûz terjed tova,
TV robban, konyha lobban -
egy családnak nincs otthona.
A lángok éhes csókja
fent egy ablakot nyaldossa.
Gyerünk, tovább ûzi lángja,
izzik az ablak párkánya.
Jól megnézte, talán látta,
hogy a lányom kis lakása.
Lágyan az ablakfába mart,
nyilván hódítani akart.
Nyomában a füst és pernye
a falat is megperzselte.
S mint akit kéjvágy kerget,
felfelé tovább tekergett,
majd elszenderült a ház peremén,
és ezt nézte dermedten
s értetlen a Hold - meg én.
