Szegény nagyapád, ha élne,
Tudom, megszakadna szíve,
Amint látná:
Milyen ember lett az utolsó Lászay fiúból.
Ki húsból,
Vérbõl családja sarja,
De becsületnek írmagja
Sem fogant meg benne.
Ha néha, a csillagodra nézel,
S egyszer csak felhõk közt vész el,
Esõ veri arcod:
Õ zokog odafenn, téged sirat és az emberséged.
Itt nincs már mentséged.
Hiába minden hazug szavad,
Mit tettél, elõtte örök marad.
Nincs benned szégyen?
