|
 Vendég: 13
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,227
|
|
 I
Örök rejtély leszek,
Tüskéket növesztek,
Lábam nyomán kacag az õszi szél,
Kökény színû számat megcsípte már a dér.
Arcom magába piruló,
Elrejt a télben a hó,
Vadnak, s szabad madárnak,
Lelkem örök búvóhely,
Kacag az õszi szél,
De szívem nem felel...
Vihar verte ágaimon, új rügy fakad majd,
Én adom az Oxigént, De ember, te hûtlen vagy...
Pusztítasz, s velem az élet pusztul el,
Mire észbe kapsz, a világ nem felel.
Jégesõ ver, és felperzsel a nyári nap,
Kies pusztaság, mi utánam marad.
Jöhet a vízõzön, mert Isten nem bottal ver,
Hangomra talán, egy ember felfigyel.
Ments, míg van mi menthetõ,
Általam tisztul majd az ember, s a Teremtõ,
Haldokló anyai szívem,
Csak alázattal kér,
Féltõn remegõ
Szívemben zenél a tél... |
|
|
- január 13 2009 06:47:18
Valami nagyon mély anyai fájdalom érhetett.Az érzés ismerõs. A vers gyönyörû. Szeretettel:Ági |
- január 13 2009 09:40:15
Szia!
Megdöbbentõ igaz sorok.
Az olvasónak egy kicsit a lelkére ül.
Kevésbé fájdalmas dolgok jöjjenek!
üdv.:gen;O). |
- január 13 2009 11:04:20
Kedves Ildikó!
Régen olvastalak, és most szíven ütött a versed.Nagyon-nagyon szépen írsz!
"Szívemben zenél a tél..."
Szeretettel,
Cookie |
- január 13 2009 11:27:48
Mindig meghatnak soraid.
Szeretettel Joli |
- január 13 2009 15:40:06
Nagyon szép sorok! Remélem az anyai szív meghallgatásra talált!  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2026. szeptember 02. szerda,
Rebeka napja van.
Holnap Hilda napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
