Nap, nap után, csak vár a munka,
Nincs idõnk másra, s nincs magunkra.
Nyisd végre rá a szemedet,
Van még mi fontos! A szeretet!
Lelked csak rab, testedbe zárva,
Nincs ki ölelje, magányos, árva.
A felszínen végre nézz körül.
Szenvedõ társad miként örül,
ha szép sugarát a két szemednek,
mosolyod varázsát rá vetetted,
s porból kilépve fogja kezed,
S át melegíti lelkedet.
