Friss kacajod táncol álmod
felett.
Kettéhasadt lelked kisarjadzik
újra meg újra.
Keresed magad a tátongó idõben
nem találod vágyad zsenge
burjázását.
Az idõ markolja nyakad,
tört üvegû ablakon bámulod
robogó vonatod.
Mi elvisz mindent!
Fájdalmaidnak szilánkjai
maradnak
csak.
S lábadat már sámlira
teszed.
gufi - január 22 2009 14:28:01
Kedves Csaba!
Verseidet mély bölcselettel írod.
Ez is elgondolkodtató.
üdv : gufi
marica - január 23 2009 10:04:04
Kedves Csaba! Csodálattal töltött el ez a vers!
Mélyen megérintet.
Költ?i képeid nagyon hatásosak.
örülök,hogy olvastalak.?
Szeretettel: marica
Csodálattal töltött el ez a vers!
