Én egy szabálytalan mondat vagyok,
bennem nincsenek helyén a ragok.
A betűk kuszán keveregnek bennem,
még önmagamban sem találom a helyem.
Illesztem magam körmondatokban,
hittet adó lelkes szavakba.
Imáknak buzgó szenvedélyébe,
pislákoló gyertya fényébe.
Velem kérdeznek tétova gyermekszájak,
és fecsegnek rólam izgágán vidáman.
Pletyka vagyok vénasszonyok száján,
szívükön kínlódok míg kijövök az ajkán.
És az őszinte szerelmes vallomás vagyok,
aki vágyódó lelkedben lakok.
De én most már másra vágyom,
és szó nélkül idézőjelem eléd tárom.
Most már csend akarok lenni,
néma hallgatás,
ami betölti a templomot
és Istenig száll.
Azt akarom, hogy bennem zengjen
pacsirta dallama,
és meghalljam mit mond
a Szellem szava.
maximum - január 29 2009 13:26:45
Tetszik a versike gratulálok!
gufi - január 29 2009 13:45:58
Kedves Cseba!
Ragyogóan személyesíted meg a mondatot,
valóban mindent kifejez,csak rajtunk múlik,
hogy sáfárkodunk vele. Nekem tetszett.
üdv : gufi
cseba - január 29 2009 14:06:57
Köszönöm kedvességeteket.
Szeretettel: cseba
cseba - január 29 2009 14:12:27
Mondjuk ha csak versike az gáz. Nem?
