Hajlik az árva rózsaszál is, amint utolsó
virágszirmait lassan magáról ledobja.
Keserűn könnyezi egykori önmagát,
mikor bimbózott még e szerelem hajnala.
Bárányfelhők úsznak messze fent az égen,
mögöttük aranyló nap szórja Rád sugarát.
Szél viszi szellők szárnyán tova bánatod,
s szíved is, lelked is megint csak ragyog.
gufi - január 29 2009 19:38:48
Kedves Era!
A vége a lényeg. A két utosó sorod lebegjen
álandóan a szemed előtt. Szépen felépített
versed a végén, feldobott.
üdv : gufi
heaven - január 29 2009 21:25:49
Kedves era!
Bárcsak a szél tényleg elvinné az emberek bánatát!
era - január 30 2009 08:10:14
Kedves András!
Teljesen igazad van. Mégis hajlamosak vagyunk sokszor csak a múlttal és a jövővel foglalkozni. Ugyanakkor elfelejtünk a mában
élni.
Érdeklődéssel várom versedet!
üdv.
era
era - január 30 2009 08:10:50
Kedves gufi!
Örülök,hogy tetszett a vers! Köszönöm,hogy olvastad!
üdv.
era
era - január 30 2009 08:11:50
Kedves heaven!
Köszönöm,hogy olvastad! Remélem,hogy néha azért viszi!
üdv.
era
