|
 Vendég: 6
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
Nyár volt, az ég fakókékbe,
A föld üde zöldbe öltözött,
Lángolt a Nap izzott fénye,
Lépkedtem az út menti fák között.
Virágillat lelkem poros szobáját járta
S kitárta a rég bezárt maszatos ablakot,
Melynek üvegén száraz barna-sárga
Levél, majd áttetsz? jégvirág lakott.
A jelen táncra perdült
S a múlt itt táncolt vele,
A fejem szinte beleszédült,
Remény fátylán át a jöv? derengve,
Elmosódva bár, de ? is forogva ropta,
A boldogságnak csendült víg nevetése,
... De a rideg világ, ezt mind sárba dobta,
Édesapám keze hideg, s nincs szívverése.
Fekete este lett hirtelen
Lelkem csillagtalan sötét,
Könnyeim kezére pergettem,
Reszketve suttogtam nevét,
Ágya el?tt térdre esve kitört a fájdalom,
S üvöltve kiáltottam a néma égre: Miért?
.... Nem tudom, hogy, de mentem a lábamon,
Vánszorogva árván, indultam papért ...
2006. |
|
|
- augusztus 09 2007 05:57:06
Fájdalmas maga a téma és az elmúlás emlékezete.Különleges hangulatú verset írtál, átéreztem a gondolatait. |
- augusztus 09 2007 21:49:58
Sziasztok!
Köszönöm!
Janus |
- augusztus 11 2007 22:56:53
A vers felütése szép természeti képekkel festett, váratlan fordulatként tet?zött a végtelen szomorúság, amit kiírtál magadból. Meglep?dtem, mert valahogy másra számítottam, de átérzem fájdalmadat...a miértre nem kapunk választ, csak találgathatunk...ez az élet rendje, ami néha igazságtalan...
Maryam |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 27. szerda,
Virgil napja van.
Holnap Stefánia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
