Ő csak állt az ősz közepén,
Markában a tél martaléka.
Tavaszi madár, nyári virág,
Nárcisz és margaréta.
Foszló szálak öreg süvegén,
Arcában a szél hagyatéka.
Alkonyat és hajnal,
Lába előtt élete maradéka.
Háta mögött halott völgy,
Szemeiben szurdok.
S rózsa áll a szirten,
"Ti tüskék! Miért szúrtok?"
Visszhangzó csempék közt
Csendben elvegyülnék,
Hogy halljátok a gondolatom
S így a mennyezeten elterülnék.
Kapcsold le a villanyt!
Hogy lásd csak a sziluettem,
Hogy hálát adjak anyámnak
S apámnak, hogy megszülettem.
betti000 - február 10 2009 10:33:47
Nagyon szép költemény
Bár én is így éreznék....
maximum - február 10 2009 15:14:46
Kedves Ephix! Színes képpekkel írtad meg a versed, amíg még szebbé varázsolta pl:"Háta mögött halott völgy.." tetszett! üdvözlettel: maximum
gufi - február 10 2009 15:32:24
Kedves Ephix!
Röviden, Ez jó lett.
üdv:gufi
Inis Corphlo - február 10 2009 18:19:33
Ezekért a szavakért már érdemes így érezni és mindezt le is írni. Köszönöm mindenkinek!
Üdv: ephix
Betti! Hidd el, fogsz még így érezni!
heaven - február 10 2009 19:31:07
Kedves ephix!
Versed vége különösen megható. Szép lett!