1.
Gondolatokat vetek a fehér papírra,
Elmém árnya alatt megszárad a tinta.
A tapétán lassan elmosódó minta,
A fehérség a lelkem már mind beitta.
2.
Lelkem kopár tája mára virágzó tavasz.
Félelem hasította, tépte szét szívem,
Tudtam nem állítja meg semmi hulló vérem.
Éreztem, Te vagy az, a hiányzó tapasz.
3.
Körül nézek, örömtől tomboló tömeg,
A mélybe vetem magam, csak szállok.
Végtelen zuhanás után vár a trambulin,
De talán földet sem érek, hiába vártok.
