Lüktető agyam fogaskerekei
számlálják az időm múlását.
Nyelvemen a bor,múltat idéz.
Újra élem ifjuságom lázadását,
de mostani dühöm
mindent tetéz!
Szeretem a régmúlt idők
emlékét idéző dolgokat.
Miként ujjaim simítanak át rajtuk,
emlékük engem hívogat.
Vissza a múltba,
s ha megtalál fogni,ottmaraszt.
Éljünk a mának!
Felejtsük el a tegnapot!
Ezeréves,megszokott dolgok
hatása,immár megkopott.
Isteneink még élnek bennünk,
népünk az imára rászokott.
Kérjük-e újra az Úrtól,
mire eddig sem válaszolt?
Könyörögjünk?
Esdekeljünk újból?
Mi jut nekünk a jóból?
Bármerre lépsz,elbukol!
Fárasztó vagy nékem Ísten!
Csipás szemed mond,hova néz?
Én nem vagyok fiad?
Kitagadtál?
Vérem ontsam érted,
Mint Szent Teréz?!
Nem ontom vérem senkiért!
Bár gyarló énem elkísért
fellengzős,vásott,hazug világba,
hol életek,porként
hulltak a homályba,
Imádkozom az Emberért...
