Már nem hiszek a szép szavaknak,
Csak álmaimban elringattak.
A valóság takarója nélkül,
Mit sem ér mind,
Hisz elévül.
Lassan, lassan felébredek,
S a fényvilágtól távol leszek,
Üres színtelen lesz sorsom,
Álomkötelékem végleg oldom.
Talán jó lesz,
Talán bánom,
De üresebb lesz a világom.
Nélküle a magány,
Árnyékot vet reám.
S bús estéimen egyszer,
Csonkig ég gyertyám...
