Egy fekete lobogó az ürességben szegezett
Csillagaival az alkony kínlódva kialszik
Ismeretlen hadként az Éjjel megrohan
Elbűvöl a Hold színével, klórsavként.
A hidegben fénye régi illatot áraszt
Az Ég aljának viasza rám tör
Eszemben vagy, mint áldozatnak szerelem füstje
Melyre az egész Föld eljött, szertartásként.
Elvarázsolni akar teljesen
Úgy, mint szemeid, felkavarnak...végtelen
A melleid hideggel könnyűek
Ajkad áztatva zavaros, színtelen.
Az Élet lényege a felhevített levegőben...
Hajadban az árnyék folyékonyt sző
Filigrán, sárgás csipkés vízcseppes szálak
Egy pókhálón csillog, fénye csillagokból jő.
Bevallom, szeretem azt a Nőt.
reitinger jolan - március 06 2009 17:47:01
Milyen újhullámos a versed! Fiatalodsz Elemér !
Gratulálok.
Szeretettel Joli
winston - március 06 2009 18:20:46
nagyon tetszett, különös, szép képekkel írtál
gufi - március 06 2009 18:56:54
Kedves Elemér!
Mint Joli mondá versed kissé "Avantgarde"
Viszont ettől még jobb.És az hogy az ember
mennyi idős korába tesz ily szerelmi vallomást,
az meg nem lényeges,hisz a szív az mindíg fiatal.
Főleg ha edzésben tartja az ember.
üdv:Gufi
loretta - március 06 2009 19:39:37
Szeretem az őszinteséget a verseidben, Elemér. Amíg kimondod, hogy szereted, nem lehet baj. Gratulálok!
Peszmegne Baricz Agnes - március 07 2009 08:23:51
Kedves Iytop!
Ezt a nőt Lunának hívják? Vagy valamit félreértettem? Vagy a többiek?
maximum - március 07 2009 13:42:50
Kedves Iytop én ezt a versed még nőnapi köszöntönek is veszem . üdvözlettel: maximum
