Gondolatok tengerében úszva folyton,
Majd állni, bámulni a semmit a partom.
Jobb elmerülni sok-sok elmés ötletben,
És néha ráfázni a nehéz kezdetben.
Sok-sok nehéz fonal követése után,
Csak úgy felhagyni mindennel olyan „lazán”?
Vagy hasznosabb megragadni a fonalat,
És rá találni oda illő szavakat?
Nagy-nagy sivatagban elmerülni csendben,
Jó ötletet vesződni, hagyni a szélben?
De most jön a megvilágosult fejezet,
Jön elmélkedésben fényes kezdet.
A világosság ragyogja be énünket,
Bizonyosság fátyola fedi lelkünket.
Hisz magunkban rejtve leljük meg a választ,
Megleljük azt mit énünk alá is támaszt.
Szabolcs 2009.03.13.
maximum - március 13 2009 22:58:02
Versed mélyésége, benne lapuló érzések csodálatosak! Gratulálok! üdvözlettel: maximum
BeYu - március 14 2009 00:22:14
Milyen igaz ez a gondolat...nagyon jó!
jocjo - március 14 2009 08:03:16
Kedves Szabiolcs!
Soraid a gondolkodó embert hűen tükrözik, ahogy esetenként vívódhat a hogyan továbbról. Szerintem ennél kifejezőbben ezt az emberi képességet kifejezni már nem lehet. Kimondottan örülök, hogy elolvastam. Jocjo
gufi - március 14 2009 09:42:38
Kedves Szabolcs!
Szépen kifejteted gondolataidat,
a végén megmutatod, a választ csak magunkban találjuk.
üdv:gufi
heaven - március 15 2009 14:41:37
Kedves Szabolcs!
Szerintem is nagyon jól sikerült ez a filozófiai eszmefuttatás.
