Porhüvelyünk most felemelkedett,
S ezer apró atomra szétesett,
Kint pusmognak a bölcs öreg füzek,
Bent bágyadtak a szerelemtüzek.
A szomjas föld is nyugalomra lelt,
Az alkony édes csókjával betelt,
Szirmába zárva rózsa is piheg,
Hallgatnak már a titokligetek.
Levetve már a nyár napfényruhája,
A horizont mögött szerelme várja,
Szemében már ott ég a csókok árja,
S a csillagok vad orgazmus-csodája.
Moccanni reggelig már nem tudunk;
De mind a ketten szépet álmodunk.
