Alszod kisded álmod, víg halálra várva
Ajándékként várod, mi szíved megnyugvása.
Színekről mesélnék, ki csak színvak vagyok
Te vaknak születtél, s élsz mint élőhalott.
Idehajtott a vágy, a nyugtalan lélek
Fényes jelet vártam, s leltem sötét éjre.
Válaszaim belül, önmagadban hordod,
De míg te sem eszmélsz, nem lehetek boldog.
Talán így húnyunk ki, mint hamvadó lángok
Talán nem fedezzük már fel együtt a világot
Hazug s vak életünk az egyenember sorsa
S későn eszmélünk rá: nem így kellett volna...
Peszmegne Baricz Agnes - március 29 2009 08:25:39
Kedves Teardrop!
Amit megfogalmaztál szomorú versedben sajnos általánosnak mondható jelenség. Mindig mástól várjuk, (Te tőle, ő tőled )hogy széppé tegye az életünket. Ez az örömre való képtelenség. Pedig az élet önmagában öröm, s mire rájövünk, elveszítjük. Versedhez gratulálok.
Szeretettel: Ági
gufi - március 29 2009 11:51:42
Kedves Teardrop!
Nagy keserűség szövi át versedet,
fájdalmak kisérik most az életedet.
Ezen dolgokra tanácsot nem lehet adni,
sajnos magunknak kell ezt megoldani.
Viszont jó hogy versben kiönjük lelkünket,
Ettől kis időre az megkönnyebbülhet.
Szomorú versed nagyon jó lett.
üdv:gufi
maximum - március 29 2009 23:24:22
Szép versedhez gratulálok! üdvözlettel: maximum
