A szó elhal, s vele a lélegzet
megáll egy percre benned,
mert itt van, megint újra
lelked bugyrából előbújva
hová kis időre visszavonul,
tüzet szüntet, hogy kajánul
mosolyogva egy nem várt
percben törjön szivárványt,
vigyen mindent, ami szép
nem adva cseppnyi esélyt
arra, hogy egy percre feledd:
az élet bizony elbánt veled!
Rád testált olyan terhet,
mit vinned egyre nehezebb.
De az idővel más is múlik
a múlt a jövőbe nyúlik
útja a jelenen át vezet,
azért, hogy észrevedd
mitől lehet utad könnyebb,
mert mindig segítenek
a feléd nyújtott kezek...
