|
 Vendég: 9
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
Tollamat szegre akasztom, nem kell már.
A versírást immár eltemettem.
Más vagyok már, mint ki régen voltam.
Írjanak már mások énhelyettem.
Tűzbe nem hoz engem már az élet,
álmom szertefoszlott, immár semmivé lett.
Te, ki régen úgy szerettél,
fiatalság, hová lettél?
Mosolygott énrám régen még az ég is.
A föld akkortájt boldognak talált.
Minden faágon madár énekelt,
és én hallgattam a madár dalát.
Akkoriban frissebb volt a harmat,
a virágon jobban pompázott az illat.
Te, ki régen úgy szerettél,
fiatalság, hová lettél?
Fiatalon még másképp szólt a dalom,
írásim baráti szem követte.
Úgy éreztem, van értelme írnom,
mára semmi sem maradt helyette.
Ontottuk ifjú szívünk írását,
nem lelem már ennek földi mását.
Te, ki régen úgy szerettél,
fiatalság, hová lettél?
Azt hittük, hogy jobb lesz tán az élet.
Sirattuk a régi nemzedéket.
Emelt fővel néztünk a hazára,
fiatalon éltük az életet.
Dalainkat lábaidhoz tettük,
írásokkal, okkal, hazánkat éltettük.
Te, ki régen úgy szerettél,
fiatalság, hová lettél?
Elhittük, lesz, mi marad majd utánunk,
ha a sírhantunk végleg eltemet.
Lesz, ki műveinket tovább zengi,
lesz tán, aki néha még megemleget.
Hittük, hogy nekünk majd babér kijár,
sajnos ez az idő rég elmúlott ma már.
Te, ki régen úgy szerettél,
fiatalság, hová lettél?
A ködbe vésző dalaimnak lelke,
a túlvilágról talán visszaint.
Halvány emlékként megmarad talán,
és fületekbe suttog tán megint.
Bár ebben alig számítok rátok,
meglehet, hogy pusztába kiálltok.
Te, ki régen úgy szerettél,
fiatalság, hová lettél?
Tollamat szegre akasztom, pihenjen.
Kit érdekel dalaim zöngéje?
Régen méhként dongtak énköröttem,
Üres a kaptár, nincs benne méhe.
Véget ér lassan e földi élet,
fonnyadó virágból a méh sem gyűjt mézet.
Kik testemet eltemették,
létemet, tán észrevették?
|
|
|
- május 01 2009 07:29:02
Gufi varázstollát vedd elő, az öröktintával rendelkezik
Versedhez gratulálok.
Szeretettel Joli |
- május 01 2009 12:29:53
Kedves Laci!
Mire ez a kesergő versed,
pennád még jó ideig le ne tedd!
Az igazi mézre mindíg van vevő,
hisz tartalma, csupa élet és erő.
üdv:gufi |
- május 01 2009 13:40:26
versed nagyon tetszett, de remélem mondanivalód csak egy verstéma és nem a valóság |
- május 02 2009 00:19:59
Ugyan Laci!
Az öregség tán nem szeret minket? Dehogynem! Úgy szeret, el sem enged. Ő az igazi szerető. Nem is hagy el már sose. Nem úgy, mint a csalfa ifjúság. Hát minek keseregni!
A "szegre akasztás" nyilvánvaló, hogy költői túlzás. Ahogy megismertelek, személyiséged alapja az erő és az akarás Ez sugárzik belőled, bár egy kicsit Gödöllőn is már kissé rezignáltnak tűntél. ( De lehet, hogy csak így utólag, a vers olvasása után véllek így látni Téged?)
Túl leszel rajta. Szükségszerűen jönnek néha ilyen gondolatok. Mint borúra derű és viszont. Fel a fejjel!
( Ha ez egy régebbi versed, elképzelem, hogy most milyen jót derülsz  )
Szeretettel. Ági |
- május 02 2009 10:27:20
Kedves Ica!
Ezt valóban nem most írtam!
Honapokon keresztül írtam egy másik fórunba feladványokat.
(Barátok Verslista,KULtúrKáló)
Ez az írásom egy parafrázis, ahol az eredetit kellett kitalálni.
Az eredeti pedig
Arany János:
LETÉSZEM A LANTOT
Letészem a lantot. Nyugodjék.
Tőlem ne várjon senki dalt.
Nem az vagyok, ki voltam egykor,
Belőlem a jobb rész kihalt.
A tűz nem melegít, nem él:
Csak, mint reves fáé, világa.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!
Más ég hintette rám mosolyját,
Bársony palástban járt a föld,
Madár zengett minden bokorban,
Midőn ez ajak dalra költ.
Fűszeresebb az esti szél,
Hímzettebb volt a rét virága.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!
Nem így, magánosan, daloltam:
Versenyben égtek húrjaim;
Baráti szem, müvészi gonddal
Függött a lantos ujjain;
Láng gyult a láng gerjelminél
S eggyé fonódott minden ága.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!
Zengettük a jövő reményit,
Elsírtuk a mult panaszát;
Dicsőség fényével öveztük
Körűl a nemzetet, hazát:
Minden dalunk friss zöld levél
Gyanánt vegyült koszorujába.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!
Ah, látni véltük sirjainkon
A visszafénylő hírt-nevet:
Hazát és népet álmodánk, mely
Örökre él s megemleget.
Hittük: ha illet a babér,
Lesz aki osszon... Mind hiába!
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!
Most... árva énekem, mi vagy te?
Elhunyt daloknak lelke tán,
Mely temetőbül, mint kisértet,
Jár még föl a halál után...?
Hímzett, virágos szemfedél...?
Szó, mely kiált a pusztaságba...?
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!
Letészem a lantot. Nehéz az.
Kit érdekelne már a dal.
Ki örvend fonnyadó virágnak,
Miután a törzsök kihal:
Ha a fa élte megszakad,
Egy percig éli túl virága.
Oda vagy, érzem, oda vagy
Oh lelkem ifjusága! |
- május 02 2009 10:36:25
Kedves Joli, Mistletoe, Gufi, Mse, Scarlett és Harmat!
Valóban ez egy régebbi parafrázisom, mint ahogy azt Icának megírtam.
Köszi, hogy olvastátok!
Laci |
- május 02 2009 20:15:18
Szerintem nagyon jók és dallamosak a verseid, írj még sok szépet! |
- május 04 2009 07:38:50
Kedves Geisz László!
Én rögtön az elején tudtam, hogy ez egy un. "parafrázis", Arany János: Letészem a lantot c. verse után, .....szabadon!
Olvastam már más nagy írók verseit is, ami átiratban, s mondhatom, a Tiéd is nagyon jól sikerült,..remekmű!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- május 15 2009 23:32:46
Köszönöm kedves heaven, hogy olvastad zsenge zöngeményem!
Ha a halál rám még várat,
lehet, szösszenek még párat. |
- május 15 2009 23:44:04
Köszönöm kedves Zsuzsanna!
Ez az írásom egyike azon feladványaimnak, melyet KULtúrKÁLÓ
fórumomom szerkesztettem ( Barátok Verslista) hónapokon át, ki írta az eredetit, címmel.
Feladványaimból több írás azóta más fórumon őnálló életet él, nem egy, pályázaton díjat nyert. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. május 19. hétfő,
Ivó, Milán napja van.
Holnap Bernát, Felícia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
