Álmodom.
Felszállok az űrbe.
Milió csillag sugártengerén
lebegek.
Fehér fények mosnak.
Fekete cseppek habzanak.
Nem tisztulok.
Lenézek a Földre.
Vad kutyák dala zeng az égre.
Csillognak a sárga nyakörvek.
Vicsorognak a vérre.
Üvötenek,
koncot sejtenek,
gyilkos táncot ropnak.
Kalapos emberek rínak sótalan
könnyeket.
Keresnek búvóhelyeket.
Kesergő anyák szoptatnak két esztendős
gyerket.
Szél lapozza a tavalyi
iskolás könyveket.
Kamasz lányok menetelnek
az út szélén,
házasság nélkül
utódok születnek,
negyven, ötvenévesek
munkát keresnek,
unják az életet.
Sivalkodnak fonnyadt arcú öregek.
Nyomorulét szívek átka, siráma
száll a Napra.
Arany oltárt sötétre festenek.
Vad kutyák dala zeng az égre.
Csillognak a sárga nyakörvek.
Vicsorognak egymásra.
Szomjasak a vérre.
Üvöltenek,
koncot sejtenek,
gyilkos táncot ropnak.
A mulatság után térdre borulnak,
Istenhez imádkoznak.
heaven - május 07 2009 14:38:45
Lelki vívódásod igen nagy. Nem tudom, hogy hogyan deríthetnélek jobb kedvre.
Mélyen érintettek soraid, én bízom abban lesz szebb világ is.
Éppen tegnap írtam egy hasonló verset.
gufi - május 08 2009 11:50:33
Kedves Csaba!
Versednek címe nyugodtan lehetne:
A jelenkor Magyarországa.
Nagyon jó lenne, ha mihamarabb megváltozna.
Fantasztikus képekkel jeleníted, meg az árny oldalát a helyzetnek.
üdv:gufi
