Végtelen álmok, bú szőtte fonál
Komor zárkózott, elvarratlan szál
Révész beért a tó közepére
Most kerültünk a keser kezére.
Siralomtól dőlő szemek, kínzó
Emlékek, keserű arcok, fájó
Érzelmek, eltemetkezett csokrok
Mint arcok, elhulltak a sötétbe.
A révész meglep, ő arca vidám
Tán sokat látott ember, többet tud
Sok rossz arctól lelke örömben
Ez különbség, tudat a kezében.
Tapasztalt ember rájön, hogy vidám
Tekintettel pásztázni környéket
Mikor lehetünk mások is, mért ne?
Embernek szomorúnak lennie?
A virágcsokor szétszáll, de a markod ott marad
Most az idő megáll, de sajna a lelked szalad.
Nem áll meg, álljon meg, és nézzen körül, a sziget
Melyre elszaladtál ijedtedben, az szétszedett.
gufi - május 08 2009 11:55:33
Kedves Szabi!
A jelenség ma már sajnos nép betegség. Sok összetevő,mi magával hozza.Reménykedjünk egy vidámabb korba.
Egy örökre maradó virágcsokorban.
üdv:gufi
