Végtelen harag gerjedez elmémben.
Érzem, hogy elborít, átjár és szétfeszít.
Fékezném, de nem tudom,
Ki kell mondanom,
Magamban nem tarthatom.
Villámként becsap, és megszédít.
Vasmarokkal szorítja lelkemet,
Hidegen tartva szívemet.
Olyan, mint a fergeteg,
Mely a semmiben megreked.
Nincs már kegyelem.
A múltat lezárom, a jelenben gerjedek.
Béklyóim lerázom, az álmom cipelem.
Levetni nem tudom, hisz ez az életem.
zsiga49 - September 05 2007 15:39:07
A megbékélés finomabb formája hassa át háborgó lelkedet!
A feszültség, a harag tombolása Wagner m?veit idézi fel.
Nagyon szép! Mestermunka.
vhzsuzsa - September 05 2007 17:32:14
Fergeteges,mindent elsöpr?, viharos érzelmi kitörés, de a vihar
után általában jön a megnyugvás, napsütés. Versedben is vannak erre utaló jelek.jó munka, szép vers.
Zsuzsa
Maryam - September 07 2007 18:49:13
Nagyon kedvesek vagytok, köszönöm a dícsér? szavaitokat.