Bőre illata elbódít...
Akár halandót az örökkévalóság nektáros zamata.
S ereim medrében csorgó forró láva,
Sejtjeimből a magány fáját vágja.
Bőre illata elbódít...
Akár éjszakát a hajnal kacsingató fénydagálya.
S a hangtalan könnyek mosolyról áhítozva,
A múltba párolognak táncot járva.
Bőre illata elbódít...
Akár fülledt nyári napot a frissítő felhő zivatara.
S őt ölelve lelkemből kikel a mohóság tudata,
Nem kell már nekem a rózsa illata.
