Újra felvirradol kínja lelkemnek,
Újra átfonod szívemet vad bú!
Mi nemrég még ezerszínben pompázott,
Most elhervad;lehulló ?szi koszorú.
S ha hittem,hogy szám?zhetlek végre téged,
(Bár igazán nem éreztem így sosem),
Hát botor jós vagyok akkor tehetségtelen,
Vagy csak a Sors kockáival jó dobást vetett.
Mintha egy bolygó súlya nyomná lelkem,
De nem!Másból készült e nehezék;
Több ez mint holmi koholt vádalap,
Fájdalmam alapja a tiszta szenvedés.
Szégyellem,hogy nem bírom a létet,
Szégyellem,hogy unom már e mesét,
De akkor sem fedem fel kétíz? titkomat,
Kulcsra zártam az álmok kredencét.
Üldöz a félelem éjjel és nappal,
Rettegek,a jelenkor szomorú,
Mi nemrég még ezer színben pompázott
Most elhervad;lehulló ?szi koszorú.
