|
 Vendég: 108
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Vénséges vén, akár a szunnyadó föld,
Hova kapaszkodik száz és ezer zöld,
Fejét büszkén a felhők fölé tartja,
Karjaival a fákat simogatja,
Bőrét borzolja hűvös és száraz szél,
Homlokát takarja örök hideg tél,
Hatalmas szíve üres és mélysötét,
Ám mégis folyvást hullatja a könnyét;
Mely hegyi csermelyből patakká duzzad,
Zúgókon átvágva sebesen szalad,
Majd az erdőhatárt érve csillapszik,
Őrült rohanása lomhává nyugszik,
Mígnem megállapodik egy kis tóban,
Egy kunyhónál, a rengeteg gyomrában,
Hol gyűlik, gyűlik a sok hullajtott bú,
És lesz lassacskán állóvíz alkatú,
Gyászolva a fejfát a patak partján,
A névtelen fejfát a sírhant ormán,
Gyászolja a hegy, a tó és az erdő,
Bár nem tudja senki sem, ki is volt ő,
Nem tudni, a fejfát ki állította,
Nem tudni azt sem, ki temette oda,
Hogy messze repült, mint költöző madár,
Mégis siratja a végenincs határ,
Mert vele is vesztett egy élő szívet,
Vele is vesztett magából az élet.
Aztán a víz folyik tovább, a tóba,
S magára marad a névtelen fejfa. |
|
|
- május 20 2009 13:44:13
Kedves Tris!
Nekem is nagyon tetszik, tartalmilag és formailag is jó!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- május 20 2009 14:31:06
Kedves Tris!
Versed mélyen megfogott,az egész testemen a lúdbőr futkosott. Eszembe jutott a két kopjafa mit őseim tiszteletére állítottam, aztán meg nyugodtam hisz az enyémek nem jeltelenek.
A téma az ami csodás, a versed meg maga a varázs.
üdv:gufi |
- május 20 2009 15:10:08
Köszönöm! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
