Kétségbeesetten verdeső szárnyaikkal
Hasítanak az ég mélykék tengerén,
Délnek repülnek, céltudattal, emelt fővel
A jobb élet keltette remény szelén.
Fáj elhagyni az otthont; már az első lépés
A honvágy sebét hasítja fel mélyen,
Hiába kecsegtet langymeleg ábrándokkal
A horizont mosolya fenn, az égen.
Ám mennek, mégis mennek, egyre sebesebben,
És már rég messze járnak, távolodnak,
Aztán elnyeli őket, végleg – tán örökre –
A láthatár… Ég veletek, kedves, madarak!
rea - május 25 2009 10:44:22
Kedves Tris!
Nagyon tetszett!Gratulálok!
Szeretettel:Rea
Lyza - május 25 2009 12:08:22
Én azt hiszem, a saját szabadságvágyadat jelképezi ez az írás!...Csak szárnyalj!...Remek ez a versed is!...Gratulálok!...Lyza
gufi - május 25 2009 12:56:36
Kedves Tris!
Költöző madaraid,hasítják az eget,
magukkal ragadják az emberi képzeletet.
Szépen elbúcsúztatod őket,az elég erősek jövőre visszatérnek.
üdv:gufi
Hullocsillag - május 25 2009 13:34:21
Ööö, nem, kedves Lyza, ez egy búcsúvers.
És örülök, hogy azóta ismét "nem vagyok szabad"!
heaven - május 30 2009 14:22:29
Meghatóan szép lett.
