Akácillat táncol a levegőben
s hegedül a hold
Csillag ragyogásban ringatóznak a felhők
Gondolkozok az életen, sorsomon
Látni szeretném, látni Ámor csillagának
halálát.
Kínoz, megaláz, az érzelmi és biológiai játszadozás
a birtoklási vágy.
Szemed zöld tüze lángol, zuhatagként
hullik rám forró kacagása.
Élünk, égető hazugságban
Beszélsz igaztalanul, mégis minden szavad
becéz.
Tagadod a tagadhatatlant, félsz!
Új zenét játszik az éj muzsikusa.
Az égbolt énekét tulipánok szírmai zárják
koporsóba.
Nem szól hozzám lelked simogatása.
Csendben van tested kívánása.
A fájdalom, harmatként szóródik szét.
A valótlanság valósága visz feléd.
Gyöngyháznyelü kés fényét meríted belém.
Csordogál belőlem, a fekete vér!
Komoran ballag, a Kaszás csillagkép.
A Göncölszekér rúdja Nyugatra néz.
A hajnal fojtogatásában, haldoklik a sötétség.
Fekszek a fűben!
heaven - május 30 2009 15:07:01
Tetszett, mély fájdalmat tükröz.
gufi - május 30 2009 19:55:47
Kedves Csaba!
A fűben fekve nézni a csillagos eget,
messze repíti az embert a képzelet.
Elmerengeni nagyonsok minderől lehet,
eközben körbe ölel a tiszta természet.
Ekkor születnek az ilyen érzéki versek.
üdv:gufi
Peszmegne Baricz Agnes - május 30 2009 19:56:38
Kedves Nemeti6!
Jól megszerkesztett vers. Az "Új zenét játszik az éj muzsikusa" után azt várnánk, hogy valami változás lesz. De nincs komoly változás, az előzőleg leírt diszharmónia fokozódik szinte tragikumig. Ezt a mondatot valahogy másképp kellene...
Jó vers, de nagyon nagyon szomorú. Látom, még mindig nem rendeződtek a dolgok. Az írás is segíthet. Írj sokat! A képességed meg van hozzá.
Szeretettel: Ági
