Nézek ki az ablakon,
s látom mily szép az otthonom.
Minden csendes és nyugodt,
csak az én szívem háborodott.
Végre volna lehet?ség,
hogy szépen megnyugodjék,
de nem tudja most mit tegyen,
boldog ? most kivel legyen.
Kaptam én egy ajánlatot
hogy egy társat választhatok,
de én nem tehetek semmit
mert nem én választok senkit.
Szívem az én uram
ki azt mondja: ugyan!
Ezért gondolatom elfeledem
és ?t magam körül elterelem.
Szívem nyugtat lesz majd jobb,
de eszem szerint nincs oly sok,
hogy egyet pont én kaphassak
és életem végéig jól mulassak.
Így hát bánom tettem,
de úgy érzem jól cselekedtem.
És bármilyen bolond vagyok,
én csak a szívemre hallgatok.
marrrti - augusztus 23 2007 03:58:37
A bizonytalanság érzése, szép sorokban olvasva. Ez az a helyzet, amikor mást diktál az ész, és mást szeretne a szív.
Sok sikert hasonló szép versek megírásához!
Lexi - augusztus 23 2007 09:10:33
Igen pontosan ezt a bizonytalanságot próbáltam megfogalmazni.
Köszönöm a kommenteket
