Ki tudja hány nehéz sóhaj
páráját zokogja rám
ez a hajnal szülte eső?
Megannyi fohász, felhőkben
bolyongó ima,
most cseppekbe zárva a tájra
áttetsző vízfüggönyt sző,
mit a tétova szél néha elrángat,
s láthatom, ahogy ezüsttel festi
a vézna fákat, a felkelő nap,..
…és eszembe jutsz,
fogam az ajkamba harap.
Vörös fények égnek
remegő szempillám íriszemre zuhan,
sóhajom száll, összes imám ami van,
az utolsó felhő lába alatt
hozzád indul apám,
s én még maradok itt e hajnalon,
