Csak enyhíteni akartam sajgó lelkem.
Hűsíteni veled, mint nyári zápor az út porát,
És elhallgatni csend a csendben
szíved meg-megdobbanó lágy ritmusát.
Én nem akarlak a lehetetlennel bántani.
Csak ments meg önmagamtól, ha kérhetem!
Romjaimból felépíteném álmaim,
hogy te légy benne beteljesült végzetem.
Halványodnak, tompák a csillagok.
Te jössz, beragyogod kínzó életem.
Lelkem forrása rubintvörös mosolyod.
S szemed kékje hoz örök fényt nekem.
/Hajdúdorog, 2006. augusztus 26. hajnali 4 óra 50 perc/
gufi - június 06 2009 13:33:32
Kedves Bero!
Talán a fény már lelked táplálja azóta.
Kínzó életed is belepte a múlt pora.
Érzelmes versdhez gratulálok.
üdv:gufi
