Sokat szenvedtél,
S most végleg elmentél.
Nem tehettem semmit,
Csak egy búcsút, s ennyit.
Lezuhanok a földre,
Sirodra egy könnycseppet ejtve.
S ordítok: MIÉRT!!?
De tudom a válasz hiába remélt!
Örök a sötétség, s az álom,
A reggelt tudom hiába várom!
Hiszen nem leszel,
A szíved elvit nagy hévvel.
Bár ne kéne ezt tennem,
De tudom így kell cselekednem.
S emléked örökké örzöm,
Mindent mit tettél köszönöm.
Torma Zsuzsanna - június 11 2009 08:25:38
Kedves Bizkit!
Mondják, a búcsú mindig annak fáj jobban, aki az"állomáson" marad. Tegnap én is éppen a legidősebb unokatestvérem temetésén voltam, s bizony, ekkor döbbentem rá, hogy mennyien ismerték és szerették a családon kívül is. Nagyon sok embernek fog hiányozni. Átment Ő is az "örökkévalóságba". De emléküket amíg élünk, megőrízzük!
Versed szép és megható!
Üdv.:Torma Zsuzsanna
gufi - június 11 2009 16:33:17
Kedves Bizkit!
Fogadd részvétem, mély fájdalmad versedből kiérzem.
A nehezebb része mindíg az ittmaradottakra vár,hisz kit elvitt idejekorán a könyörtelen halál,annak már nem fáj semmi.
üdv:gufi
bizkit - június 13 2009 00:25:36
Köszönöm az együttérzést sokat jelent nekem
