Végül kisimul minden ráncod,
jobb ha inkább figyelsz a jóra.
Könnyeid sírasd a folyóba ,
vagy gyantázd hegedű-vonóra,
míg mosolyt lejt táncod.
Ne sértődj meg - maradj csendben,
nézd, mint szárad a széna melegben,
hallgasd néha a madarak énekét,
simogasd meg a rozsdásodó ekét.
Engedd az ég harmatja acodra essen.
Eltűnik majd csillagod az égről
talán elfeledkezel te is a szépről:
tenyeredbe zárt fohásszal dadogsz.
Elfogysz te is, mint gyertyaszál:
gyenge lángod füstje ide-oda száll.
iytop - június 13 2009 13:20:52
Laleo,nagyon tetszett a költeményed.Bár végén ott a rút... Nagyon szépen karcsusitottad versedet mutatva Élet tüzét miképpen kell lángjában tartani.Kialvása pedig egy gyenge tánc melynek fekete füstje nem meghatározó módon elszáll.Gratulálok versedhez
gufi - június 13 2009 13:33:32
Kedve Laleo!
A jószándék a szeretet kíséri versedet,
a bíztatás a jó tanács is útmutatást enged.
Bizony nem mindegy hogyan sáfárkodunk,
valóban egyszer, mint gyertya elfogyunk.
üdv:Gufi
heaven - június 14 2009 10:59:19
Nagyon tetszett. Van benne valami.
laleo - június 21 2009 21:00:44
Köszönöm kedves szavaitok!
Üdv!
