Amikor a távolból csengő visszhanggal beszélsz,
Amikor már csak feljajduló sírásod zenél,
Amikor a négy fal üressége kong körülötted,
Amikor nem ölelik át érintésre vágyó tested,
Amikor a tükörképed törli le könnyeidet,
Amikor a sötétség fogja éjszakánként kezeidet,
Amikor a második pohár bort is magadnak viszed,
Amikor kérdéseidre a saját elméd felel,
Amikor nem figyelmeztet senki, ha indulni kell,
Amikor örömöd és fájdalmad egyedül kell megemésztened,
Amikor az emberiség keresztjét tenmagad cipeled..
Lyza - június 13 2009 18:04:33
Hűha!...Kedves Heaven!...Milyen súlyos gondolatok, ám ilyen a magány!...Tetszett, bár a tartalma, a magány az nem !...Szeretettel: Lyza
gufi - június 13 2009 20:22:18
Kedves Heaven!
Ha valaki nem tudta idáig, most lerajzoltad mi az a magány.
Tökéletes.
üdv:gufi
reitinger jolan - június 13 2009 20:38:51
Néha azért kell. Megfogalmazásod fogalmát tekintve jó.
Szeretettel Joli
heaven - június 13 2009 22:05:01
Köszönöm, hogy aggódtok értem. Ez a vers kivételesen nem rólam szól, hanem az egyedül élő emberekről.
heaven - június 15 2009 08:40:35
Köszönöm, hogy olvastatok.
