Ha lehetnék száraz
avarba bújó
kígyó,
kit száműzött
a deres leheletű
ősz,
lezuhant korhadó
ágak
sebeznének,
vihar mosná el
maradék reményem
melynek
szele bősz,
lennék a fagy
szorító markában
kuporgó félhalott,
ki levedlette
szivárvány bőrét,
mit az ezüstös
sárban hagyott,
akkor nem lenne
az a bőr
melyre ezernyi
érintésed égett,
mert láthatatlan
hegein
a múltban járó
gondolatom tőr,
mely minden nap
e borzongó
bőrre tűz,
téged.
