|
 Vendég: 95
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Amikor végre elhittem, hogy mit tettem,
Heves lüktetés lett úrrá testemen.
Fájt, égetett,
Megperzselt, mint a jég tüze.
Megmerevedett lelkem mohón kereste a testet,
Mihez rendeltetett.
Harcolt, hogy visszaforduljon a halál,
Küzdött, hátha újra a tudatra talál.
Eltévedt lelkeket vonszolva magán,
Rohant ordítva a csend után.
Eggyé válni újra! Hát ez a cél!
A cél, ami harmóniát ígér.
Hát megadatott nekem,
Megtapasztalni együtt, mit a világban lehet!
De hol voltam én?
Hol voltam akkor, amikor jött a fény?
Miért, s hova bújtam el?
Miért önmagamtól menekültem?
Nem! Nem bújtam el, s nem is menekültem,
Csak önmagam kerestem.
Már megtaláltam, de elt?nt a fény.
Elhalt ott, ahol a föld, s az ég összeér.
S most így, egyben önmagam,
Keresem újra, régi- új utam. |
|
|
- augusztus 24 2007 13:29:27
Amikor egybefolynak a megoldatlan események, amikor értelmünk nem írányítja már testünket, úgy érezzük választani kell. Általában mindig az egyszer?bbet, kézzelfoghatóbbat, de lelkileg-testileg a legszörny?bb utat választjuk.
Szépen ábrázoltad a lelkivilágodat, egy megtett és átélt utat s egy reményt, hogy van még kiút.
(persze a tévedés lehet?sége mindig fennáll) |
- augusztus 24 2007 22:28:08
Osztom Tibor véleményét.Érdekes a versed.Nem rossz!
Szeretettel:Kriszti |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
