Múlt dúdol a lelkem dombján
vérző őszi ég alatt,
elcsendesült rég az orkán
kitágul a pillanat.
Szivárványból színeket csen
tarka kedvet fest nekem,
ecsetéről derű lebben:
megidézett szerelem.
Régi rózsa újra virul
virágpora lágy mámor,
tomboló gond most elcsitul,
szívem szökik karjából.
Kiröppenve felhőkbe jár
a repülés bódulat,
jaj de kár hogy halott a nyár,
úgy vágyom a csókodat!
Lyza - június 21 2009 12:12:53
De, gyönyörű, kedves Janus!...A keresztrímeid még szebbé varázsolják amúgy is szép, szerelmes versedet!...Gratulálok!...Tökéletes, tartalom, forma és a rímek...Lyza...
heaven - június 29 2009 16:02:58
Szépséges vers. Gratulálok.
