Álmomban egy temetőben jártam,
Színes, cifra sírok között.
Nagyapám sírját nem találtam,
Pedig, régen ide költözött.
Szokatlan formákon akadt meg szemem.
Nem volt két egyforma hant,
Szolíd, egyszerű sírverem,
Egymást túllicitálva rikított,
Nem szimbolizálva a holtakat.
Tovább bolyongtam kutatva én,
S egyszerre ismerős lett
Minden felvésett név, fénykép,
Amely rám nevetett.
Ott volt mindenki egy helyen.
Rokon, ismerős, barát,
Kik itthagyták az életet
Közel, s régebbi években.
Ki önszántából, kit a sors vitt.
Ide kerültek mind.
Nem vitáznak rajta,
Csöndben megférnek itt.
Mint emlékeimben tovább lépkedem,
Egy felíratlan sír kerűl elém.
Nincs rajta név, se évszám,
De sejtem, ez lesz az enyém...
winston - június 27 2009 09:13:38
szomorkás versed, nagyon tetszett..
Lyza - június 27 2009 09:16:19
Óhhhh...Kedves Piedone!...Ne, gondolkodj még ezen, hiszen vissza van még 100 éved, ráérsz......Viszont a versed nagyon jó, most és mindörökké!......Gratulálok!...Lyza
rea - június 27 2009 15:56:14
Kedves Piedone!
Remek verset írtál!!!!Gratulálok!
Szeretettel:Rea
