Napkorong

V-05

Nyári este

Egy múló nyári alkonyhoz érve
Feleszmélek a parton feküdve
Susogó nádasok halkan ringatnak,
Tornyosuló árnyékok betakargatnak.

Szégyenlős napnak ölébe hullanak
Az ég kényes lakói: ők a madarak
Elterül a kúszó, sebes bárányfelhő,
Ráborul a bíborszín, tündöklő kendő.

Napra vigyázó , szelíd bárányka módján,
Irul és pirul:mást nem csinál jobb híján.
Percek múltával lángvörösre gyúl büszkén,
Mögötte a nap nyújtózik még ott pőrén.

Ám szemem világa más helyekre téved,
Fürkészve, tétován a távolba réved.
Nyugalmas víztükör elragadta lelkem,
Lépését más vizekre nem engedi nékem.

Felszínén cikázó ezer tündér tánca
Nézem,mily varázslat ez, nem-e csak álca?
Ám nem irigy az ég sem,adott bíbort néki,
Ahogyan világom e tájék színezi.

Mögötte látni Bakony sötét letőit,
Borzong a tekintet,ha elhiszi színeit.
Mindez úgy megrémiszt,s visszadöbbent gyorsan,
Agyamban a képzelet új szikrája lobban.

Visszanézek ,s látom:lassan ringó csónak,
A távolban még megmozdul egy kései kócsag.
Szeretnék víz lenni,hogy én is úgy ringassak,
Tündöklő nyár-este csupán ragyoghassak.

Ez hát a Balaton:nagyobb,mint a tenger,
Hisz urrá lett önmagán,sosem mordul ő fel.
Ha van is,mi fodrozza,bántja a kedélyét
Elfojtja magában,nem suhintja kését.

Nem mozdulok úgysem,mégis inkább várok,
Kilépve a mólón annál többet látok.
Hagyom,hogy a szél csupán simogasson,
Méltó kísérőmként a fülembe suttogjon.

De feleszmélek mégis, s nincsen csoda már,
Fent csak sötétség-súlytotta égbolt vár.
Minden oly múlandó,pár perc az hirtelen,
Az éjszaka hűs szava rideg,élettelen.

Ciripelő zenészek lépnek most színpadra,
Boldogan zenélnek,szertelen szórakozva.
Eltűnő madárkák, s a bárányok feketék,
Magányos ladikba beszállni menedék.

De azért még meleg van,csupán csak éjszaka-
Tűnődöm magamban a tavon hajózva.
Tihanyban kikötök, a parton leülök,
Hátha a csodába hajnalban kerülök.