Ezüstös homokon, a Nap bíborfénye,
Fák árnyékai között cikázva haza tér végre.
Lét parazsa, pislánkoló lángja,
Tenger a földi élet méhének, szívdobbanása.
Álomképek sodródnak a víz tetején,
Fodros habok között, előtűnik a remény.
Aranyparton, ezüsthold fénye haza kísér,
Kinyújtott kezedben egy szerelmes levél.
Mormolod szavait lelked beleremeg,
Hidd el az élet jobb, a tenger felett.
Ködös fátyol, tiszta lett szemeden,
Szívedben a szerelem rügye terem.
Lenyugvó Nap bíborfény ragyogása...
Csendben elmerül, az ezüst tó fodrásába...
bZsanna - július 15 2009 14:38:46
Ez nagyon szép vers, gyönyörű képekkel..gratulálok
Peszmegne Baricz Agnes - július 15 2009 19:18:29
Kedves Kormi37!
Nagyon jó a gondolati alap. Ne haragudj, de ezen a versen a helyedben még egy kicsit dolgoznék. Egy-egy apró igazítással szenzációs lehet.
Szeretettel: Ági
gufi - július 15 2009 20:47:39
Kedves Kormi!
Szép lett a versed, a természet képeit szépen megfestetted.
üdv:gufi
