Meghalt. Az én egyetlenem meghalt. Nincs többé. Jön helyette másik, valóban. De az már nem lesz ugyanolyan. Hogy fogom így kiereszteni a haragomat, a naponta egyre gyűlő dühömet?
Ő mindig segített. Egy szavamba került, máris ugrott, és hagyta, hogy az ujjaimmal játszadozzak vele. Ez mindig megnyugtatott. És szerintem őt is.
De most már akkor is vége. Mint amikor egy hajszálat szakítasz el. Az egyik pillanatban még ott van, aztán –magad sem tudod, hogyan- eltűnik. Vége lesz az életének. Meghal!!
Meghalt. Meghalt! MEGHALT!!!
Nem vagyok képes ekkora tragédiát egyedül túlélni!
Igaz ugyan, öten még maradtak…de…de…ő akkor is meghalt! Nélküle semmi nem ugyanaz! Fontos tagja volt a csapatnak. Tényleg semmire nem megyek nélküle.
gufi - július 17 2009 20:12:47
Kedves Cathrin!
Szépen húzod a sorokat, az elszakadt húrodat meglehet siratni,
de legalább lehet pótolni.És ha a hangolás sikerül, minden mehet
toább, hisz az élet még soha meg nem állt.
üdv:gufi
