Rabláncra verve,
Az utamat szenvedve,
Amitől nem szabadulhatok,
Valamin alapulhatott,
Hogy rabságban sínylődök,
Amiben a boldogság örök,
Utána jöhet a szenvedés,
Mert megfogott eme teremtés,
Amivel a lelkem nem bír,
Őrjítő ez a kín,
Belül boldogság és gyötrődés egyszerre,
Amit nem határoztak meg képletekbe.