Az is csak egy szerelmes nyár volt,
az is csak egy pillanat,
azt is elvitte szárnyán az idő,
azután is csak emlék maradt.
De az emlék itt van,
lelkemmel markolom,
visszaidézem olykor,
azután elraktározom.
Jól jön az még,
ha nincs már semmi,
legfeljebb gondolok rá,
legalább nem telik
az idő tétlenül felettem,
tán mosolygok is hozzá.
Mosolygok, ha amúgy már
rég nem lenne min, s kivel,
vigaszul adom magamnak,
ajándékként
azt az álomszerű nyarat,
azzal a távolba szakadt
emlékkel.
