Bár évek teltek el, lomha évek,
s alig változott ez a régi táj,
ma is visszahív a múlt emléke;
jönni nyugtató, látni mégis fáj.
Hisz a fák, az öreg álom-őrök
-kik óvtak nem egy derűs éjjelen -,
most nyögnek, ha néha nekik dőlök:
panasz ez, túl a régi fényeken.
A csillagok is halványan égnek,
nem zúg a tengerár, hallgat a tó,
pihenni jó így, arccal az égnek;
csak a csend, a mély csend iszonytató.
De van még egy dal, amit hall ez a szív,
s ami minden évben vissza-visszahív.
