|
 Vendég: 5
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
P-18
Kempingezik a család
Óriási nyüzsgés volt a kertváros legszélső házának tornácán. Az utazás izgalma még „Marcipánra” is átragadt, a foltos macska csak rohangált a ház és a kapubejárónál várakozó alaposan lestrapált, kék limuzin között. Fred, az apa akárha egy bombát hatástalanítana, verítéktől gyöngyöző homlokkal pakolta tele a csomagtartót. A hattagú család két hetes kalandjára a szükséges és felesleges holmik elhelyezése, úgy érezte megoldhatatlan feladat elé állítja. Felkerült a kis bicikli a tetőre, a hűtőtáska hátulra, mellé a játékok a kölyköknek, na meg szakajtónyi élelem, mintha egy kiéheztetett hadsereg várt volna rájuk. A gyerekeknek ez lesz az első igazi nyaralásuk, eddig rendszeresen a nagyiékhoz paterolták őket a szomszéd utcába, hadd lássanak világot, hadd boldogítsák néha őket is. De most a szülők gondoltak egy merészet, egy second hand családi sátorba és közös hálózsákba fektették spórolt pénzüket, hosszú vajúdást követően elhatározták, ezen a nyáron, ha fene fenét eszik is, elmennek valahova a víz mellé táborozni. Hogy a pénzt összekaparják, megszorító intézkedésként megreformálták a mobilozás technikáját: a gyerekek négy készülékét egyetlen egyre csökkentették. Így hamar megismerhették egymás ismerőseit, baráti körét, minden hívás erre az egy telefonra összpontosult. Nem maradtak titkok a családban, annyi bizonyos. De a célt elérték, indulásra várva pöfögött már a járgány a kapuban.
Évek óta a pillanatra vártak, hogy befejeződjön az iskola a kicsiknek és a mamájuknak Joannak, szabadok legyenek végre. Csak Fred kuncsorgott még hőn szeretett főnökénél a drága szabiért, kellő simulékonyságának meg is lett az eredménye, pusztán a nyelve bánta kissé. Hiába figyelmeztették őket a szomszédok a kempingezés, a nyaralás ártalmaira, mondván csak kánikula, napszúrás, allergia, felhőszakadás, forgószél, leégés, zaj jut minden üdülőnek, lelkesedésük legyőzte az akadályokat.
Az idő tökéletesnek látszott, szürke, rojtosra hízott felhőnek nyoma sem volt, otthonuk sem áll majd üresen, kiadták egy jó ismerősnek, csak a kulcsot felejtették el átadni nekik. Talán most az úttal sem lesz probléma, azt a tavalyi apró malőrt már senki sem emlegette, mikor is szegény Joan navigálásával Bécs felé tartottak, de valahogy Budapesten kötöttek ki.
A papa hathatós nógatására elindultak végre, menet közben még a bevásárlás is elintézésre várt, bár hely nemigen volt már a kocsiban, legfeljebb utánfutóként rákapcsolják majd a bevásárlókocsit, egy index kell csupán a végére. Fred éppen a minap olvasott egy statisztikát, mely szerint a legtöbbet használt közlekedési eszköz az országban éppen a kerekes bevásárlókocsi. Most majd' összecsuklottak gumikerekei a roppant súly alatt, amint megrakottan közeledett az autóhoz.
A sátorállítás sem zajlott le zökkenőmentesen, ahányan voltak, annyifelé húzták a madzagokat, még jó, hogy nem szakadt szét darabokra. Viszont még egy kis bökkenő akadt, a srácok valahogy megszaporodtak, immár öten ülték körül a farönkasztalt. Joan először úgy remélte, hogy innen a közelből csapódott hozzájuk a hallgatag, sápadt fiú, de aztán az övéik elmondásából világossá vált: a jövevény a szupermarket óta élvezi a társaságukat, megbújt a csomagok közt.
Mindegy! Ahol jut hely meg étel hatnak, ott marad a hetediknek is – zárta le a kibontakozó zűrzavart Joan.
Még gyerekrablásba keveredünk, bogaram! - óvatoskodott Fred.
Volt mit kipihenni, a szülők is elszenderedtek. Hanyatt fekve méláztak a közeljövőn. Éjfél felé járt már, benn a gyerekhálóban végképp elcsendesedett minden, ártatlan szuszogás hallatszott, a bokrokból tücsökcirpelést hozott a fuvallat.
A férfi sokáig nézte a csillagokat, halkan súgta az asszony fülébe, nem tudta fent van-e:
Mi jut eszedbe a csillagos égről, bogaram?
Annyira, de annyira romantikus, drágám! Az ég a paplanunk.
Nekem inkább az, hogy hova lett a sátortető?
Mielőtt még pánik tört volna ki, Fred visszahelyezte a szél által felemelt sátorponyvát a fejük fölé.
Kakaskukorékoláskor kipihenten ébredtek mind a heten. A gyerekek az előző nap maguk fabrikálta állatjelmezekben csücsültek az asztalnál. A svédasztalos reggeli hazai téliszalámiból, konzervekből és meleg tejből állt, mely kiegészült egy falatka sajttal, ami a felettük lévő fa tetejéről pottyant a rókakölyök tálcájára. Az étkezést csak a fentről jövő dühödt károgás zavarta meg kissé.
Rántotta miért nincs, bogárkám? - tudakolta a farkaséhes apa.
Mert nincsen tojásunk, drágám!
Már miért kéne tojás a rántottába? Múltkor se volt paraszt a parasztreggelinkben, a székelygulyásról nem is beszélve.
Jó, akkor te meg csinálj rántottából tojást! - replikázott az asszony.
Na, az má valami lenne, apa! - szólt teli szájjal az egyik középső lurkó. Látni akajom!
Fred felfortyant:
Evés közben nem beszélünk, fiam! Nézz inkább a hasadra, lassan be sem férsz a kocsiba, kitúrsz minket a sátorból is, csak folyton eszel! Hamar elfelejtetted a tavalyi mókust, mi? Pedig akkor úgy sajnáltátok szegényt.
A fiú halványan emlékezett szerencsétlen állatra, aki majdnem az életével fizetett a mohóságáért. Még az ősszel felraktak egy kis madáretetőt a kerti fenyőre, teli magokkal és szalonnadarabkákkal. Aztán az egyik zúzmarás, tél végi napon egy didergő, barna mókus próbálta meg magát betuszkolni a kis nyíláson, biztos megéhezett. Még órák múlva is ott forgolódott az etetőben, felette a kaját, meghízott, és bennragadt. Csak annyit láttak az ablak mögül, hogy nem képes kitolni magát a lyukból, és mire visszasoványodna, rég megfagyna odakint. A papának kellett fájós derékkal felmásznia oda, hogy kicibálja a remegő mókust. Azóta se látta senki a falánk állatot.
A nagy falás után mindannyian a hűsítő vízpartot választották, kellemes zene szólt, és lángosért sem kellett sorba állniuk. Az parázs vitát okozott ugyan, hogy a homokvárat sikerült ledönteni egy jól irányzott strandlabda lövéssel, de amúgy élvezték a sekély, kristálytiszta vizet, lubickolhattak kedvükre. A gyerekmedencében – nem úgy, mint az a nagy medencéknél szokás mostanában - nem választották el a vízbe pisilők népes táborát a nem pisilők szerény képviselőitől. A családfő hódolhatott videomániájának, minden mozdulatot megörökített, hogy aztán otthon a kutya se legyen a filmre kíváncsi, csak gyűltek a fiókban a kazetták. De az alkotót mit sem zavarta, hogy az utókor könnyen félreértelmezheti majd az operatőri Oscarra kevéssé esélyes műveit. Különben nem nyújtott extra szórakozást a környék, a szokásos városnézésen kívül persze jutott idő a szerény állatkertre és a játszótérre is. A ligeti szabadtéri színpadra belépő sem kellett, a sátorban hallhatták minden este a koncerteket, ha akarták, ha nem. Joan sajnálkozva mondta férjének:
Milyen kár, hogy nem hoztunk társasjátékot magunkkal!
Mindegy, úgysem mehetünk érte haza, legfeljebb veszek itt valahol egyet, ha kell.
Mindenesetre egy hajókirándulást beiktattak a programjukba, ám lekésték az indulást, integethettek a hajó vízfröcskölte fara után. Bár lehet, hogy az utasok menekültek előlük, a kövér szúnyogok elleni csodakenőcs bűze elől, ami az összes közeli vérszívót a családhoz vonzotta.
Csak az erőszaknak engedek! - közölte nevetve Joan, amikor este ismét ugyanabba az étteremben foglaltak asztalt.
A hűvös teremben a főpincér egy próbababa rideg, személytelen ábrázatát öltötte fel, lefitymálón nézte a nő kalapjának déligyümölcs-költeményét, majd szenvtelen hangon tudatta velük:
Ma igazi különlegességgel szolgálhatok, látom szeretik az egzotikumokat. A séf ajánlata csiga tormamártással.
Tudjuk, tegnap is az szolgált ki – húzta el a száját Fred.
Evés közben a gyerekek jártak az eszükbe, kicsit hiányoztak ugyan, de nekik is jól esik egy kis romantika.
Ahogy visszatértek, hűvös vízcseppeket éreztek kipirult arcukon. A felhők eltakarták a holdat, először csak szemerkélt az eső, a horizonton már villámlott és dörgött, a kicsik persze rémülten a sátorba húzódtak, pechükre az meg beázott, akár a fürdőszobájuk a szokásos csőtöréskor. Joan és Fred hamar döntött: összeterelték a gyerekeket, kivették a játékokat az ovális, kék műanyagmedencéből, szétbontották a sátrat, bepakolták a szanaszét heverő holmikat a táskába, és gyerekestül, mindenestül bevonultak a zuhé elől a biztonságot adó házukba, és bekapcsolták a tévét.
Csak ez a nyavalyás eső ne jött volna, pedig minden oly remekül alakult, ilyen nyaralásunk még sohasem volt – suttogta férjének a kanapét lecsöpögtető Joan.
Sose gondoltam volna, hogy ilyen távol a megszokott otthontól is milyen remek lehet együtt – felelte Fred. - Itt egy lap a postaládából. Hurrá, nem számla!
És az a friss levegő, milyen más volt az is, még itt érzem a sós víz ízét a nyelvem hegyén – folytatta Joan komolyan, mialatt a sós hering megmaradt szálkáját babrálta üres tányérján.
Elérzékenyülten figyelték a négy elbűvölő mosolyú gyereket a szoba közepén, miként bontják ki a nyaralásból hozott meglepetés ajándékokat. Fred hangosan olvasta fel a képeslap szövegét:
„Kedves Marcipán! Üdvözlünk a távolból. Itt minden príma, roppant meleg van, reméljük megtaláltad a kajádat. Nem kell megenni egyszerre, és ne nyávogj oly veszettül esténként! Gazdáid, Joan, Fred és a gyerekek.”
|
|
|
- augusztus 08 2009 15:10:25
Békességes hangulatú történet. Vannak egészen kiválónak ígérkező, humoros részek benne, de eléggé elnagyoltnak és időnként hatásvadásznak látom. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. július 04. péntek,
Ulrik napja van.
Holnap Sarolta, Emese napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
