|
 Vendég: 6
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
P-19
Hurrá nyaralunk
Már egy éve történt. Még mindig boldogan emlékszem vissza arra a nyaralásra. Az iskolai diák-vezetőség, a nagy és híres DÖK(diákönkormányzat) kihirdette, hogy a DÖK-ösök számára rendez egy tábort. Végre kiderült hova megyünk: a velencei tóhoz. Már mindenki nagyon várta, és végre eljött a nagy nap, augusztus végén..
Reggel korán találkoztunk a Déli pályaudvaron, majd elindultunk a vonattal , persze az egész utat végig bolondoztuk, és a vonaton utazó hajléktalanokkal való konfliktus sem maradhatott ki. Végül odaértünk. Izgultam nagyon, mivel az ilyen kiruccanások mindig csodálattal töltenek el. Tehát miután leszálltunk a meleg vonatról, melyen már mindenki elfogyasztotta anyuci, apuci által elkészített vagy akár saját kezűleg kreált szendvicsét, elértünk az egyik velencei kempingbe. Mindenki betért a szépnek nem, ámde zsúfoltnak mondható kis recepcióra, ahol egy bejelentkezési lapot kellett kitölteni. Egyik barátunk, Olivér persze rögtön elfoglalta egy sörsátorokban használatos pad egyikét, csak arra nem gondolt, hogy ha a végére ül és nem a közepére, könnyen felborulhat. Így is történt. Tehát a nap első poénja máris megvolt. Így hát a csapat táskákkal a kezében és a hátán, illetve a tollal és a jelentkezési lappal a kezében hangos hahotázásban tört ki. Később felállítottuk a sátrakat. Én persze egyik legjobb barátnőmmel; Orsival voltam együtt elszállásolva. Mindenki a hatalmas lakhelyét rendezgette, de barátnőm által hozott sátrat mindössze 10 perc alatt sikerült felállítani. Ekkor kitört belőlem a nevetés, majd gondolkodni kezdtem: „Vajon egy ekkora sátorban, hogy fog elférni két 16 éves kamasz lány?”. A kipakolás után a táborban lezajló teendőket kezdtük megbeszélni, majd a csapatokat is beosztottuk. Megvolt, ki melyik színű csapatot vezet és milyen feladatot lát el. A munka része a dolognak ki volt pipálva. Ezek után megkezdődött a hatalmas strandolás és a jól megérdemelt pihenés. A fiúk egyből belevetették magukat a tóba, a lányok persze miután combig beleértek, a hidegtől sikítozva menekültek ki. Volt, aki nem, például a barátnőm, és én. Bent a tóban sokat beszélgettünk, majd szórakoztunk két nagyon jó barátunkkal. A nap ekkor már lemenőben volt, és csodaszép fénye megcsillant a vízen. A kisgyermekek, akiket már nem engedtek a vízbe, hangosan üvöltöztek, és szaladgáltak a parton, a szél lágyan fújt, ezzel megrezgetve a nyárfaleveleket, az apró boltosok és bódésok pedig pénz után sóvárogva árulták portékájukat. Pár óra fürdőzés, és jó pár deci tóvíz véletlen lenyelése után a parton egy büfében kötöttünk ki. Négyen mentünk oda és ettünk. Sokat nevettünk, főleg a srácok poénjain. A sült krumpli persze még mindig ugyanolyan rossz volt, mint ahogy a hazai gyorsbüféktől elvárható volt, ám ezt a keserű élményt ellensúlyozta a megdöbbentően szép táj, a nádas, a homokos part, melybe apró szívecskék és minták voltak belerajzolva a kisebbek által. Nem sokkal ezután részesei lehettünk a naplementének. Lélegzetelállító látvány tárult szemünk elé, amint megpillantottuk azt a gyönyörű, vérvörösen izzó égitestet: 'A Mi Napunkat'. De már ekkor is dörögni kezdett az ég, és a horizont felől hatalmas fekete, viharfelhők villantották ki rút fogaikat. Mi még mindenesetre elmentünk pizzázni. Mikor kihozták, enni kezdtünk. Nagyon finom, jó tésztájú, olasz szerű pizzát ettem, parmezános fedéssel. Ínycsiklandóan nézett ki. Közbe persze sokat beszélgettünk, és hangosakat nevettünk egymás viccein és történetein. Később meg is lett a viharfelhők eredménye: a gyönyörű napfény eltűnt, a madarak behúzódtak vackukba, és megjelent a vihar. Ekkora szelet még életembe nem láttam. Az akkor még szemerkélő esőben persze mindenki menekült be sátrába. Mi is így tettünk, de nem sokkal ezután egyik barátnőnk 'átkopogott'( már amennyire egy sátorba be lehet kopogni), hogy az ő lakhelyük sokkal nagyobb és hogy ne unatkozzunk, áthívták a társaságot a 19 férőhelyes zugba. Mindenki odacsődült, persze mondani sem kell, a sátor enyhe teherbírásának köszönhetően rövidesen ránk omlott. Sikítozva és rémülten rohantunk az éjjel-nappal működő recepcióra, ahol a vihar végéig meghúztuk magunkat. Vége lett. Végre. Míg a többiek aludtak, én és néhány barátom összeismerkedtünk egy másik ott tartózkodó csoporttal. Társalgásnak nem nevezhető dolgot műveltünk; a csapat kicsit túlzottan felöntött a garatra, és beszélgetés helyett inkább amolyan dadogó-böfögő stílusban lehetett velük kommunikálni. Mindegy, nem ez volt a lényeg. Jó fejek voltak. Mikor már éppen eléggé álmosnak éreztem magam, betértem lakhelyemre. Csakhogy barátnőm teljesen elterpeszkedett és alig fértem el. Így hát ásványvizes flakonoktól elnyomva, a sátor legkisebb sarkába húzódzkodva nyomorogtam és próbáltam aludni, míg Orsi hangos horkolással nyugtázta az aznapi események fáradalmait. Nem baj-gondoltam- amíg alszik, addig sem fáraszt a hülyeségeivel. (Persze ezt nem gondoltam komolyan).
Másnap megkezdődött a sátrak lebontása, az utolsó fürdőzések, és az indulás vissza; Pestre. Páran-köztük beleértve engem is- leszálltunk előbb a vonatról, mert az közelebb volt a lakhelyünkhöz, mint valamelyik zsúfolt, belvárosi pályaudvar. Este-immár itthon-tisztán, az előző esti eső okozta sártól mentesen, boldogsággal és megnyugvással nyugtáztam, hogy a két napos 'tábor' igen jól sikerült. Hamar elaludtam, persze mosollyal arcomon.
|
|
|
- augusztus 08 2009 15:34:29
Nem tudom, mit írjak, mert a "szeku" semmit sem enged. Sajnos az egészet át kell írni. |
- augusztus 08 2009 15:35:15
A magyar tanárod biztosan segít. Jó lesz ez, csak ne add fel! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2025. július 04. péntek,
Ulrik napja van.
Holnap Sarolta, Emese napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
