Szótlanná mállik a mozdulatlanság kérge
S míg harmatot könnyez a szunnyadó hajnal
Lélekszirmaim lebbennek a szélben
Vágyölelésed karjaiba kulcsolom magam.
Körém tornyosult kimondatlan szavak
Nincs semmi más, csak zilált némaság
Ólom-sziklák, mint égig emelt falak
Nehezékként feszülnek, végre kimondalak.
S míg lágy szellők becézik a hunyorgó lombokat
Az éj tüze kihuny az ég rejtekén
Összeroppan elmémben a nyíló gondolat
S gömbölyödve tovabillen a végtelen tér küszöbén.
reitinger jolan - július 30 2009 17:48:04
Remek ritmusban, jól megszerkeztett vers.
Gratulálok.
Szeretettel Joli
Peszmegne Baricz Agnes - július 30 2009 19:12:06
Kedves Maryam!
Szép versedhez gratulálok. Érdekesen különleges a kép, ahogy könnyedén elengeded az éjszaki vágy-gondolatokat.
Nagyon tetszett.
Szeretettel: Ági
winston - július 30 2009 21:02:53
nagyon szép, érzéki
sziszifusz - július 30 2009 21:17:02
Gyönyörű lett!
Jól csókolgat a múzsád!
És a teste ritmusa jól illik hozzád!
Szeretettel: Szisz
bZsanna - július 31 2009 13:20:13
Jó a zenei hullámzás és a hangulat, nagyon szép versedhez gratulálok
