Megbicsaklik kortalan szirteken
körkörös útján víznek morajlása,
S talpamat nyaldossa szüntelen
fehér habcsókot ringó hullámzása.
Apró kavicságyon ölel a szél,
sós leheletét szuszogom a légbe,
Lehunyt pilláimon át látom én,
ahogy visszakékül tenger az égre.
Nyugodt lelkem színeket váltogat,
egyre távolabb, egyre távolabb,
Tudatom ring, mint messzi tartó hajó,
Most érzem, hogy az idő illúzió.
