Hallgatom a zuhogó esőt, hogyan csobog le az ereszcsatornán
Mintha csak lennék itthon, s mindenki más keresné otthonát
Haragszom vagy félek, én azt nem tudom
Minden gondolatom parlagon
Vajon meddig fog ez még tartani?
Puha ágyban sírva meghalni
Még mindig azt akarod, hogy várjak
De bennem sorra dőlnek le a várak
Akarod, vagy mégsem, én pedig mindig
És megint nekem kell türelmesnek lennem, de már nem bírom sokáig
És te csak hallgatod, s talán még élvezed is
Hogy megint összeroppant ez a labilis
S talán nevetsz rajtam, s mindenki nevet
Soha ne felejtsd el, hogy egy ember biztos van, aki feltétel nélkül szeret
gufi - augusztus 08 2009 11:26:34
Kedves Swan!
Keserves érzések, fájó gondolatok, szívszorító életképek,
könnyező sorok.Szomorú lelked festette le versed.Bízz benne,
eljő az idő amikor majd jobb lesz.
üdv:gufi
zsuzsu - augusztus 08 2009 22:54:34
Nagyon jól átjön ennek a versnek a hangulata. Azt hiszem hogy bizonytalan vagy, és ezért kicsit félsz. Mielőbb bizonyosságot és biztonságot szeretnél. Ki kell bírnod, de nem kell összeroppannod, mert senki sem nevet ki. Nem vagy labilis. csupán bánatod van. Jó lesz még meglásd.
A lelkiállapotodat itt érzem szinte magamban. Szeretettel: zsuzsu
