Ég felé fordítom tekintetem,
Kékje elbújt a szürke fellegekben.
Hallom az ablakon kopogó zivatar hangját,
Elfog a vágy, arcom az es?be tartanám.
Az üvegen apró pók járja örömteli swingjét,
S engem is magával ragad egy kedves emlék.
Mosolyom adja neki a fényt, mint sztárnak a színpadon,
S ? csak táncol az es?verte dallamon.
Nem gyötri sem múlt, sem jelen,
Számára a jöv? is szinte érdektelen.
Nem okoz gondot neki, hogy örüljön a percnek,
S nem azért ropja táncát, hogy hírnevet szerezzen.
Csak nézem, és újra elfog egy érzés,
Nincs, mi lefogná szívemnek léptét.
Nem maradok tovább a szürke szobában,
Itt hagyom a pókot táncoljon magában.
Kilépek a fényesen ragyogó es?be,
S újra csatlakozom a szépséges jelenbe.
Engem sem érdekel már a hírnév,
Csak a pillanatban rejl? világszépség.
denes - augusztus 30 2007 08:49:01
Tényleg érdekes, ahogy megfogott egy pillanat és benne a pók varázsa és ebb?l kikövetkeztetted, hogy neked nem az ? sorsa jár, hanem egy egészen más boldogság.
