Kábán bámulom a plafont.
Nem ez az első pofon már,
mit az Élet adott.
Ezért nem is csodálkozok,
s nem is lázadok.
De beletörődni sem tudok,
félek lassan megbolondulok.
Félig égett cigarettacsikkek
hevernek a hamutálban.
Valami bugyuta ének
dübörög a rádióban.
Némán fekszik az asztalon
a mobilom, senkinek sem
hiányzok.
A szerelmes-szenvedélyes,
forró nyári éjjelek
emlékét most elnyeli
a hirtelen felébredő
félelmetes felelősségérzés:
az illem és az erkölcs,
korlátja közé akarja
bezárni szabad, szép, szilaj lelkemet,
mert olyat szeretek,
aki nem az enyém.
A szerelemért, vagy a szerelemmel büntet az Ég?
